Kezdőlap Motiváció 9 dolog, amit tenni fogok amíg a nagy Ő-re várok

9 dolog, amit tenni fogok amíg a nagy Ő-re várok

1.Kiélvezem azt az időszakot, amíg egyedülálló vagyok és annyi mindent fogok csinálni, amennyit csak tudok.

2. Megtanulom teljesen elfogadni és megszeretni önmagam, mert nem lehet egy másik személyt igazán szeretni anélkül, hogy magunkkal ne lennénk kibékülve.

3. Felelősségteljesen felnövök ahhoz a személyhez, akihez tartozni akarok majd a jövőben. Felállítok célokat és megtervezem, hogyan fogom elérni azokat. El is érem azokat. Leírom az összes álmomat és kívánságomat is a jövőre nézve és megpróbálom annyira megvalósítani mindet, amennyire csak tudom.

4. Félreteszem minden féltékenységemet és őszinte szívvel örülni azoknak a barátaimnak, akik párkapcsolatban élnek.

5. Élvezni fogom az életet és örömömet lelem benne ahelyett, hogy siettetnék akármit is.

6. Felismerem és kijavítom a hibáimat. Előtérbe helyezem a szellemi fejlődésem, hogy a legjobb verziót hozzam ki önmagamból.

7. Reménykedem abban, hogy a jövőbeli partnerem ugyanígy készíti fel magát a velem való találkozásra, mint ahogyan most én teszem.

8. Tisztában vagyok azzal az erőfeszítéssel és idővel, amit a barátságaimba helyezek. A barátság egy remek kapcsolat alapja és ilyen stabil kapcsolatokkal készítem fel magam egy jövőbeli párkapcsolatra.

9. Felkészítem magam arra a lehetőségre, hogy egy jövőbeli partneremnek nem én leszek a nagy Ő, és ez így rendben lesz. 

Fotó Tamara Bellis

#követem

Legolvasottabbak

Stílusos megoldások, avagy minden alkalom tökéletes a trendi megjelenésre!

A divat változó, sokszínű, azonban egyes alapdaraboknak és kiegészítőknek hála nincs az az esemény, vagy helyzet, ami kihívást jelenthetne, már ami a maximálisan stílusos...

Mi az a 6 ok, ami miatt nem találsz rá a szerelemre?

Annak, hogy egy bizonyos ideig egyedülállóak vagyunk, megvan a maga előnye. Ilyenkor lehet a legjobban fejlődni, kiteljesedni és megtalálni saját magunkat még annak ellenére...

50 legjobb “Jó reggelt” üzenet, hogy megmosolyogtasd

Szóval végre sikerült lekerülnöd a társkereső alkalmazásokról, és most egy kicsit mélyebben megismerkedsz azzal a különleges valakivel. Egy remek "Jó reggelt" szöveg segíthet fenntartani...

Kit szeretnél – kire van igazán szükséged egy párkapcsolatban? Horoszkópod elárulja

Kire van szükséged egy kapcsolatban? Horoszkópod elárulja KOS Ki az, akit te szeretnél: valakit, aki hajlamos időnként igazán erős lenni és alkalmazkodik a vágyaidhoz különösebb noszogatás...

Emlékeztetőül, az erős nőknek is joguk van néha elfáradni

Talán ez megdöbbentő, de vedd tudomásul, hogy az erős nőknek is joga van néha elesni. Whoaa tudom, mire gondolsz. Te vagy a stabil pont; az,...