Kezdőlap Motiváció 9 olyan szokás, ami komplett megállít abban, hogy megvalósítsd az álmaidat

9 olyan szokás, ami komplett megállít abban, hogy megvalósítsd az álmaidat

Megakadályoz néhány szokásod attól, hogy egy ragyogó jövő elé nézz?

Sikeresnek lenni és elbukni is ugyanúgy egy fokozatos folyamat eredménye. A szokások pedig, amiket idővel kialakítasz, olyan megszokottá válnak, hogy észre sem veszed. A körülményeid pedig, amiben találod magad, a cselekedeteid tükre. A cselekedeteidet a szokásaid határozzák meg.

Itt van néhány rossz szokás, ami meggátolhat abban, hogy az álmaidat éld. Ha észreveszed magadon akármelyiket is, akkor itt az idő újra gondolni a cselekedeidet és lépéseket tenni afelé, hogy megváltoztasd ezeket.

1. Halogatás

El lehet tolni a dolgokat a mából a holnapba, csak akkor a holnap tömve lesz tegnapi dolgokkal és nem lesz rá lehetőség, hogy behozd magad.

A legveszélyesebb fajtája a halogatásnak, ha olyan dolgokat halasztgatsz el, amik az álmaid megvalósításához visznek előrébb. Van, amit igazán meg akarsz tenni – írni, vállalkozásba kezdeni, táncossá válni, akármi – de mindig halasztgatod, majd máskor, majd később. Ha folyamatosan halogatod, egy idő után abba is hagyod és felhagysz az álmaiddal.

2. Hibáztatás

Nem mások, a kormány vagy a munkáltatód hibája, hogy nem keresel elég pénzt. Te akartál ott dolgozni. Nem is a szüleid tehetnek a mostani pénzügyi helyzetedről – bár minden szülő egy picit elrontja a gyermekét. Szóval a lényeg, hogy nem X, Y vagy Z hibája. Soha sem leszel sikeres addig, amíg nem saját magad vállalod fel a felelősséget az életedért. A felelősségvállalás pedig okozóságot jelent. 

3. Pletykálkodás

“A kis emberek másokkal foglalkoznak, a nagy emberek pedig a saját céljaikkal foglalkoznak.”

Nem kellene arra pazarolnod az energiádat, idődet és figyelmedet, hogy azt figyeld és azon tanakodj, hogy mások mit csinálnak. Ha fele annyira többet foglalkoznál saját magaddal, mint amennyit másokkal foglalkozol, már rég sikeres lennél. A sikeres emberek örülnek egymás jólétének és hozzá is segítik egymást a fejlődéshez. Semmi jó nem származik a másik leértékeléséből. Maga a pletykálkodás 2 halálos érzelemből jön: irigységből és bizonytalanságból.

4. Kifogások keresése

Az egyik legnehezebb dolog annak a beismerése, hogy nem dolgozunk elég keményen valamin. Minden rajtad áll. A kifogásaid talán megállják a helyüket, és aztán? Csak úgy feladod emiatt? Innen szép nyerni. 

A sikeres emberek teljes tudatában vannak annak, hogy milyen játszmát játszanak és milyen szerepet töltenek be az életben. Senki sem fogja tudni megváltoztatni a körülményeidet, csak te magad.

Rendben van, ha ott tartasz most, ahol tartasz

5. Magad felcímkézése

Aszerint cselekszel, amilyennek azonosítod saját magad. Ha lustának gondolod magad, akkor valóban sosem fogsz keményen dolgozni. Ha úgy hiszed, buta vagy, valóban nem tör fel belőled majd a géniusz sosem. Ezért légy óvatos, milyennek tituláod saját magad. Hihetetlen, de ahogyan beszélsz magadról, az határozza meg, hogyan fogsz viselkedni. Ezért viselkedj már előtte is úgy, amilyenné válni akarsz. Utánozd, amíg meg nem csinálod. Ha úgy kezdesz el viselkedni, mint egy sikeres ember, az álom valósággá fog változni. 

6. Panaszkodás

Sírás, nyafogás, hisztizés – a panaszkodás megöli az álmokat. Panaszkodsz az időjárás miatt, a munkád miatt, a társadra, a gyerekekre; semmi sem jó. Ezzel állj le! Ne sírj az életed miatt, hanem tegyél valamit ezzel kapcsolatban!

7. Színlelés

Sokan agyon reklámozzák az életüket és úgy mutatják be, ami valóban irreális. “Nekem nincs szükségem sok pénzre, jó így.” “Tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi szituációmmal, nem kell több.” Talán ez még igaz is lehet és elégedett lehetsz az életeddel, de a legtöbben azért ferdítik a valóságot. 

Tényleg elégedett vagy azzal, amid van? Vagy csak áltatod ezzel magad? A valódi megelégedés egy dolog – racionalizálni a helyzetedet pedig egy másik dolog. Felkelni és azt csinálni minden nap, amit nem szeretsz, az nem oké. Olyan dolgokra fecsérelni az életed nagy részét, amik nem okoznak neked örömet, szintén nem oké. Nézz szembe a tényekkel. Tudod, hogy többet akarsz. Jobban is mehetne és ezt tudod jól. Ne fuss el előle!

8. Időpocsékolás

Nem is arról van szó, hogy minden percet kemény munkával, teljes fókusszal kell eltölteni, de oda kell figyelni arra, mire megy el az időnk. Kell idő a kikapcsolódásra is, egyébként befelé fordul az ember, de mindennap dolgozni kell a célon és minden nap szorgalmasnak kell lenni, még akkor is, ha fáradt vagy és helyette inkább jobban esne tévét nézni. Ha pedig nehéz átállni erre, kezd napi pár perccel, fél órával, utána mindig többel és többel, lépésenként. 

9. Megfutamodás 

Csak akkor követsz el hibát, ha feladod. Ha megtaláltad azt a dolgot, amiért a Föld összes kincse megéri, ami miatt ragyogsz, amikor mesélsz róla, tartozol annyival magadnak, hogy elköteleződsz mellette. Azok a dolgok, amelyeket meg szeretnél valósítani, talán évekbe vagy évtizedekbe is telhetnek, de ha tényleg ez a te álmod, akkor érdemes addig dolgozni rajta. Soha ne add fel, akármilyen nehéz és reménytelennek is tűnhet!

Fotó Humphrey Muleba

#követem

Legolvasottabbak

Stílusos megoldások, avagy minden alkalom tökéletes a trendi megjelenésre!

A divat változó, sokszínű, azonban egyes alapdaraboknak és kiegészítőknek hála nincs az az esemény, vagy helyzet, ami kihívást jelenthetne, már ami a maximálisan stílusos...

Mi az a 6 ok, ami miatt nem találsz rá a szerelemre?

Annak, hogy egy bizonyos ideig egyedülállóak vagyunk, megvan a maga előnye. Ilyenkor lehet a legjobban fejlődni, kiteljesedni és megtalálni saját magunkat még annak ellenére...

50 legjobb “Jó reggelt” üzenet, hogy megmosolyogtasd

Szóval végre sikerült lekerülnöd a társkereső alkalmazásokról, és most egy kicsit mélyebben megismerkedsz azzal a különleges valakivel. Egy remek "Jó reggelt" szöveg segíthet fenntartani...

Kit szeretnél – kire van igazán szükséged egy párkapcsolatban? Horoszkópod elárulja

Kire van szükséged egy kapcsolatban? Horoszkópod elárulja KOS Ki az, akit te szeretnél: valakit, aki hajlamos időnként igazán erős lenni és alkalmazkodik a vágyaidhoz különösebb noszogatás...

Emlékeztetőül, az erős nőknek is joguk van néha elfáradni

Talán ez megdöbbentő, de vedd tudomásul, hogy az erős nőknek is joga van néha elesni. Whoaa tudom, mire gondolsz. Te vagy a stabil pont; az,...