Az egyént körülvevő energiamezőt hívjuk aurának, ami több féle színből áll. Egyesek szerint ez a mező magát a lélek jelenlétét mutatja, ami a velünk kapcsolatos dolgokat hordozza, így a karmánkat, a traumáinkat, az életutunkat és minden olyan eseményt, amit valaha megéltünk.
Minden egyes ilyen területnek nemcsak más a rezgése, hanem összefüggésben is állnak egymással. Például az energiavámpírok szó szerint képesek a színeket ellopni, hisz az ő szintjük az adott a területen rendkívül alacsony.
Bizonyos eseményekkor változik az auránk színe. Ha mondjuk megéltünk egy traumát, utána amint az „ürül” a szervezetünkből teljesen másként rezeg az auránk, tehát változtatja a színét. Ugyanez igaz fordítva is.
Bárkit tud aurát látni – igen, bárki! Megfelelő gyakorlással biztosan sikerül.
Remek videók vannak fent videómegosztó oldalakon, érdemes őket nézni. Nekem pár nap alatt sikerült. Szóval, ha erre adod a fejed, akkor légy türelmes és ne várd, hogy másodpercek alatt sikerül – ha pedig igen, akkor nagyon ügyes vagy!
Amint megvan a tudás, kezdheted is figyelgetni a világot és az embereket. Nézzük akkor az aura színeket:
Piros:
A kalandvágyat jelképezi. A hordozója szereti az új dolgokat, szeret megismerni új embereket, helyzeteket. Nagyon érzelmi alapon működnek, könnyen el tudják veszíteni a fejüket. Sokszor jelenti azt is, hogy valaki éppen visszafojtja a dühét és küzd az ellen, hogy a felszínre törjön. A piros aurás emberek erősek, egyenesek és folyton arra törekednek, hogy a legtöbbet tudják kihozni az életükből.
Narancs:
A közvetlenség színe. Aki ilyen színben pompázik, az felettébb szociális típus, mindig emberek között akar lenni. Nagyon figyelmesek és könnyen tudják érzékelni, mit szeretnének mások, az empátia a legerősebb tulajdonságuk. Felettébb érzékenyek, azonban könnyen megbocsátanak. Képesek sokszor túlreagálni a dolgokat, illetve túlfélteni a szeretteiket. Általában boldog, kiegyensúlyozott emberek.
Aura színek ha a tiéd még nem volt közte olvass tovább.
Sárga:
Őket legfőképpen az jellemzi, hogy keményen dolgoznak, magabiztosak, intelligensek és analitikusak. Remekül kommunikálnak és sokkal jobban értenek mások testbeszédéből, mint társaik. Rengeteg barátuk van. Amellett, hogy általában komoly emberek, nagyon viccesek és lazák is tudnak lenni.
Zöld:
Gazdáik tele vannak szeretettel, imádnak adni és nagyon nagylelkűek. Az a céljuk, hogy a világot jobbá tegyék, de ha csak pár embernek tudnak segíteni, már akkor is nagyon boldogok. Belül azonban gyakran nincsenek összhangban érzéseikkel, az egójuk többször átveszi az irányítást. Gyakran féltékenyek és irigyek. Nem bírják elviselni például, ha valaki segítőkészebb, mint ők.
Kék:
Békés emberek és felettébb nyugodtak. Nagyon óvatosan bánnak azzal, amit mondanak, hisz tudják, hogy a szavaknak súlya van. Bölcs, spirituális, kíváncsi természetek, és ott segítenek, ahol tudnak. Rendkívül kreatívak és művészlelkek.
Lila:
Ők a legbölcsebbek. Intuitív mesterek és nagyon tudatosan élnek. Összhangban élnek a spirituális világgal, így a belső bölcsességük nem is vitás.
Aura színek még hátra van három.
Fehér:
Több dolgot jelenthet: vagy nagyon fiatal lélek, vagy nagyon öreg. Bármelyik is legyen, mindenképpen mély spiritualitással rendelkeznek, nagyon jó megérző képességeik vannak. Gyakran összeköthető angyali mivolttal is.
Szürke:
Akkor szürke egy aura, mikor az egyén valami múltbéli eseményt nem tud elengedni, feldolgozni. Az ilyen embernek meg kell tanulnia, hogy nem érdemes a történteket magán hordoznia, hanem minél előbb meg kell tőle szabadulnia.
Fekete:
Rettegést mutat az illető szívében, vagy akár gyászt is. Gyakran azt jelzi, hogy hordozója nem képes meglenni a körülötte élőkkel, vagy akár saját magával. Fekete az aura akkor is, amikor valamilyen betegség van kialakulóban, vagy éppen abban szenved az egyén. Ez a szín és a szürke azt mutatja, hogy a gazdájának mihamarabb szüksége van a gyógyulásra: lelkileg és/vagy testileg.
Gyakran a színek egymásra épülnek az aurában. Ahogy életünk változik, úgy ez az energiamező is. A színek mélységének is természetesen jelentősége van. Pl. ha valaki nagyon mély piros, akkor az vezető, erős, “testileg” túlfűtött jellemet mutat, ezzel szemben a halvány rózsaszín gazdája egy vicces, romantikus, szenvedélyes egyén.
Bártan fogj bele az auralátásba. Nagyon fontos, hogy leginkább a megérzéseidre hagyatkozz, hisz ez egy olyan világ, amit a spiritualitás irányít. Mivel emberek vagyunk, sokszor az érzelmeink befolyásolják, milyennek látjuk mondjuk szeretteink auráját – így sokkal könnyebb idegenekben olvasni. Igyekezz megtanulni, hogy ne legyél elfogult.
Ezotériával kapcsolatos tartalmakat találsz még oldalunkon.
Ezek voltak az aura színek. Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is.