Kezdőlap Motiváció Bízz bennem, ha azt mondom, hogy a dolgok mindig jóra fordulnak

Bízz bennem, ha azt mondom, hogy a dolgok mindig jóra fordulnak

Talán nem hiszel ebben. De az élet kiegyensúlyozza magát ebben a pillanatban is, amikor erről beszélünk. Az univerzum alád helyezi a dolgokat. Minden kihagyott lehetőség, minden veszteség, minden fájdalmas dolog pótolva lesz. Nagyobb dolgok várnak rád. Jobb dolgok vannak készülőben.

És ez nem egy utópisztikus álom, amit el akarok adni, ez az élet. Ez az, ahogyan fejlődsz, növekedsz és tanulsz. Ez a jutalmad minden nehéz lecke és mélypont után, amikor bedobob a törölközőt és feladod. 

De hidd el, ha azt mondom, hogy semmi sem marad ugyanaz, mint ami volt. Az összetört szíved végül begyógyul és újra tanulja, mit jelent a szerelem és hogy kell igazán újra szeretni. Az üresség, amit belül érzel csak egy pillanatnyi űr, amit el fogsz felejteni, ha az életed újra megtelik nevetéssel, szenvedéllyel, célokkal és személyekkel, akik kiásnak téged a sötétségből, azokkal az emberekkel, akikre eddig vártál, hogy betöltsék az űrt. Azok az éjszakák, amiket azzal töltöttél, hogy átsírtad, olyan reggeli kávékká válnak, amik örömmel töltenek fel, mert ez az élet. Minden könnyel teli pillanat, minden fájdalmas éjszaka egy másik reggellé változik, amely fényt és a mosolygás érzését hozza el.

Bízz bennem, ha azt mondom, hogy a dolgok mindig jóra fordulnak.

A szörnyű érzés, hogy megélj átváltozik olyan ötletekké, vagy esélyekké és hatalmas mennyiségű bátorsággá hogy véghez vidd minden akadály, minden nehézség ellenére és csak csináld, mert ha megtalálod azt, amit igazán akarsz, csak nagyobbá és nagyobbá tesz és erőt merítesz belőle, mert ez az, ahogyan az univerzum működik. Bízol ebben és észreveszed a jeleket és egyszercsak a csillagok között jársz. Hirtelen azon kapod magad, hogy olyat csinálsz, amiről sosem gondoltad volna, hogy csinálni fogod, de szárnyalsz a sikerekben, amikor mindenki más fel van készülve a bukásodra. Ez az, amiről a szenvedély szól, ami hív téged, ami oda rak téged pontosan, míg mások nem lennének képesek ezt elérni, de te igen, mert ez az, amire megszülettél és mindig is ezt akartad csinálni. Egyszerűen csak tedd meg!

Mi van ha rossz személybe szeretsz bele?

Fotó Hannah Busing

#követem

Legolvasottabbak

Mi az a 6 ok, ami miatt nem találsz rá a szerelemre?

Annak, hogy egy bizonyos ideig egyedülállóak vagyunk, megvan a maga előnye. Ilyenkor lehet a legjobban fejlődni, kiteljesedni és megtalálni saját magunkat még annak ellenére...

50 legjobb “Jó reggelt” üzenet, hogy megmosolyogtasd

Szóval végre sikerült lekerülnöd a társkereső alkalmazásokról, és most egy kicsit mélyebben megismerkedsz azzal a különleges valakivel. Egy remek "Jó reggelt" szöveg segíthet fenntartani...

Kit szeretnél – kire van igazán szükséged egy párkapcsolatban? Horoszkópod elárulja

Kire van szükséged egy kapcsolatban? Horoszkópod elárulja KOS Ki az, akit te szeretnél: valakit, aki hajlamos időnként igazán erős lenni és alkalmazkodik a vágyaidhoz különösebb noszogatás...

Emlékeztetőül, az erős nőknek is joguk van néha elfáradni

Talán ez megdöbbentő, de vedd tudomásul, hogy az erős nőknek is joga van néha elesni. Whoaa tudom, mire gondolsz. Te vagy a stabil pont; az,...

Horoszkópod elárulja, mit kell tenned 2023-ban

Kos Ne mások kedvében járj, az összes erőforrásod kimerült az elmúlt évben; önmagadért gondoskodva kell szívedet és elmédet feltöltened. Nem kell mindent megtenned, amiért mások...