A barátok azért vannak, hogy támogassák egymást. Ott kell lenniük, amikor szükséged van rájuk. Ugyanazt a törődést és tiszteletet kell visszaadniuk, mint amit tőled is kapnak.
A barátok azért vannak, hogy jól érezd magad a velük való találkozásoktól. És nem azért, hogy kötekedjenek, vagy hogy kényelmetlenül érezd magad mellettük. Nem kellene rámutatniuk a hibáidra. Nem lenne szabad nyomorultnak és bizonytalannak érezned magad tőlük.
A barátoknak figyelniük kellene egymásra. Nem lenne szabad egymás háta mögött beszélniük. Meg kell beszélniük egymással mindent, anélkül, hogy akármelyiküket is kihagynák ebből. A barátság nem csak abból áll, hogy felkeresnek, amikor szükségük van segítségre, a hét többi részében pedig eltűnnek.
A barátoknak bátorítani kell egymást álmaik valóra váltásában. Nem húzhatják vissza egymást a karrierben. Nem éreztethetik egymással, hogy a másik sosem képes megtenni azt a dolgot és még azért is buta, mert egyáltalán megpróbálja.
A barátoknak folyamatosan törődniük kell egymással. Nem kell, hogy mindennap beszélgessenek, ha elfoglaltak, de képesnek kell lenniük arra, hogy egyszer az egyik, másszor a másik kezdeményezze az érdeklődést. Az üzenetek nem maradhatnak megválaszolatlanul. A találkozókat nem mondhatják le minden egyes alkalommal. Alkalomadtán igenis át kell szervezniük az órarendjüket, hogy találkozhassanak egymással.
A barátoknak együtt kell örülniük egymás sikerének. A féltékenységük nem állhat a barátságuk útjába. Nem keseredhetnek el, ha egyikük férjhez megy, vagy megkapja álom melóját. Teljesen mindegy, mi miatt, örülniük kell a másiknak.
A barátoknak sokat kell egymásra gondolniuk. A többi barátjukhoz és családtagjaikhoz kell, hogy hasonlítsanak. Nem szabad komoly megjegyzéseket tenniük egymásról mindaddig, amíg meg nem hallgatták azt a felet. Nem szabad megalázniuk egymást mások előtt a társaságban.
A barátoknak barátokként kell viselkedniük egymással és nem versenytársakként, nem pedig ellenségekként. Kedvesen kell bánniuk egymással. Segíteniük kell egymásnak, akármiben is van rájuk szükség. Ott kell lenniük egymásnak, éppúgy a nehéz időkben, mint a boldog időkben.
Ha a szerelemben magas a mérce, legyen a barátságban is magas a mérce.
Ha valamelyik barátod miatt szörnyen érzed magad, akkor ő nem a barátod. Jobbat érdemelsz. Olyan csoportot érdemelsz, ahol támogatva érzed magad, nem pedig bírálva.