Az egyik legkedvesebb dicséret, amit kaptam: “Hű, nem gondoltam volna, hogy képes vagy megcsinálni! Kemény vagy!”

És igazuk volt. Elég kemény vagyok. És ez a szó, amivel illettek, nyilvánvalóan egy kedves és valódi dicséret volt.

De vannak napok, amikor nem akarok erős lenni. Van olyan pillanat, amikor én is törékeny akarok lenni. Találom magam olykor helyzetekben, amikor én is fel akarom adni, de utána mindig eszembe jut, hogy én vagyok a “kemény” fajta. 

Akinek nincs szüksége segítségre.

Aki mindig megoldja.

Aki képes egyedül a jég hátán is megélni. 

Aki visszautasítja, hogy bármilyen körülmény ellenére is kudarcot valljon.

Sokat tettem azért, hogy ilyenné váljak. És a függetlenségemért folyamatosan dolgozom és más hasonló erős emberekkel együtt nem azért teszem, mert úgy érzem, bármit is be kellene bizonyítanom. 

De emlékeztetnélek arra, hogy csak mert valaki úgy tűnik, mindent tökéletesen az irányítása alatt tart, még nem jelenti azt, hogy ő ne szeretné azt, hogy valaki más rakja össze helyette a darabokat, vagy valaki más segítséget nyújtson.

Kultúránk elismeri az erős embereket. Az emberek nem olyan valakik akarnak lenni, akik folyton segítséget kérnek, hanem olyanok, akik folyton segítséget adnak. A sebezhetőség egy rettenetes dolog és a legkönnyebb módja ennek kikerülésére, ha abszolút senkire sem támaszkodunk. Ha totálisan önállóak vagyunk.

És ez az, amit én el is értem. Kitaláltam pontosan, hogyan legyek 100% magam ura. És azokon a napokon, amikor nem voltam biztos benne, hogyan is csináljam, csendben maradtam és lehajtottam a fejem.

Felépítettem ezeket a falakat és nem a véletlennek köszönhetem. És ha senki sem vett részt a téglák berakásában, akkor senki sem tudja lerombolni. Igaz? 

Amikor valaki megjegyzi, milyen kemény vagyok, általában bólintok és még mielőtt gyorsan témát váltok, csak ennyit mondok: “haha, köszi!”. Szóval igen, elismerem, hogy mindez bennem kezdődött. És ezt sosem felejtem el.

De akárhogyan is, szeretném az okát megtalálni, hogy valaki miért válik erőssé és mit is jelent ez pontosan.

Egészen pontosan, én ezt a külsőt szükségszerűen építettem fel magamnak. Gyermekként olyan dolgokkal néztem szembe, amiket elég nehezen lehetett kezelni. Rutinszerűen olyan helyzetekben találtam magam, amiket egyedül kellett megoldanom, mert senki nem volt mellettem, hogy segítsen. 

Ha valami ilyen dolog történik gyermekkorodban, valamit nagyon gyorsan megtanulsz: senkire sem számíthatsz, csak saját magadra.

Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem voltak támogató felnőttek a környezetemben. Amit mondani akarok ezzel, hogy nem ajánlották fel a segítségüket. Először segítséget kértem, persze, és aztán azt találtam, hogy nem kapom meg a másik oldalról. És egy idő után már meg sem kérdeztem. Mi az, ami segít felnőtté válni? Kapcsolatok, iskola, karrier, barátságok. Egyszerűen felfedeztem, hogy könnyebb egyedül megcsinálnom, amit akarok, mintsem csendbe ütközni a másik oldalon, ha segítséget kérek. 

Nem mindenki ugyanazokból az okokból válik acél erőssé. Valaki olyannyira megégett mások által, hogy majdnem belehalt. Valaki a bánatból kovácsolt acél páncélokat. Valaki pedig egyszerűen úgy dönt, hogy erőssé válik egy másik ember pozitív példáján keresztül. És valaki azért lesz erős, mert egyszerűen az akar lenni.

De minden erős emberben egy valami ugyanaz: ugyanazt a fájdalmat érezzük. 

Most az a rész következik, amikor megkérlek, hogy csukd be a szemed és gondolj olyan erős emberekre, aki a környezetedben vannak. Mindenki ismer valakit, akár az anyukája, testvére, barátja, vagy kollégája. Ők azok, akik állandóan segítenek, ha kell, de ők maguk soha sem kérnek segítséget senkitől. Akik képesek egy vállvonással továbblépni valami durva dolgon. Akiken az látszik, hogy semmi sem tudja beárnyékolni a ragyogásukat.

Megvannak a nevek? Remek. Szeretném, ha megtennél egy dolgot: foglalkozz velük egy kicsit. Kérdezd meg, hogy vannak. Kérdezz rá konkrétan, mert valószínűleg maguktól sosem fognak elmondani egyetlen problémájukat sem, ugyanis az sebezhetővé teszi őket. Emlékeztesd őket arra, hogy te mindig ott vagy, ha beszélgetni szeretnének. És a legfontosabb: figyelj rájuk, amikor beszélgetnek veled. Öleld meg őket.

És ezt tedd meg gyakran.

Mert a legerősebb emberek azok, akik nem vágynak elismerésre, vagy segítségre. Akik már réges régen úgy döntöttek, hogy jobb nekik szólóban.

Mutasd meg nekik, hogy nem kell mindig ezen az úton járni, hogy te ott vagy nekik. Hogy erősnek lenni nem jelenti azt, hogy mindig egyedül kell lenni. És amikor ezt beismerték és megbizonyosodtak afelől, hogy te tényleg ott vagy nekik, akkor nehogy elsétálj! Mert titkon erre számítanak, hogy megint beigazolódik, amit gondoltak, hogy jobb inkább senkire sem számítani.